IDEIGLENES MEGJEGYZÉSEK A PALESZTIN SZITUÁCIORÓL ÉS MÉG TOVÁBB - No War But The Class War

Egy periódikusan jelentkezõ háború, a szórványos terrorizmus, és az állandó elnyomás által jelzett térségben, Palesztinának és az azt körülvevõ területek helyzetének egyik legjelentõsebb jellemvonása olyan események sora, amelyek a palesztin proletariátus semlegesítéséhez vezettek. Ennek a folyamatnak a fõ mérföldkövei a következõk. A Fekete Szeptember eseményei, amikor 1970-ben a Jordán állam 3000 palesztint mészárolt le Ammanban. 1976-ban a libanoni és a szíriai hadsereg együttes támadása a Tel Al Zatarban lévõ menekült munkások ellen. A "Kövek Intifádájának" fejlõdése a spontán felkeléstõl, az általános sztrájktól egy nacionalista harcig (ennek részben az volt az oka, hogy a palesztin munkásokat kirugták munkahelyeikrõl). Az Al Aqsa Intifada további fejlõdése a militarizmus és az iszlamizmus irányvonala mentén. Ez párhuzamosan zajlott az izraeli állam elnyomó politikájával. A térség minden hatalma -és a távolabbiak is-, a cionizmustól, az iszlamizmusig, az arab nacionalizmustól, az arab monarchiáig együtt mûködött a palesztin proletariátus megsemmisitésének kísérletében. A tõke térségbeli fejlõdésének eredménye a palesztin parasztok folyamatos kisajátítása, amely nem eredeményezte ezt követõen a gazdaságba való integrációjukat. Épp ellenkezõleg történt, azzal, hogy a palesztin munkásokat kirúgták majd bevándorló munkásokkal helyettesítették, valójában kétszeres kiutasítással néztek szembe: elõszõr is mint arabokat Palesztinából, másodszor mint munkásokat a kapitalista termelésbõl. A palesztin munkásosztály társadalmilag-politikailag motívált megsemmisítése ezért a nemzetközi gazdaság általános fejlõdésének egyik kifejezõdése- csak a tõke mozgásán belül és a palesztin területen kívül semlegesíthetõ meg széleskörûen a munkásosztály. Õk nem csak egy politikai felelõsség, de gazdaságilag kiterjeszthetõek is. Az 1990-es években a lázadó palesztin munkások helyettesítésére Izraelbe importált (nem zsidó) bevándorló munkaerõ újabb rétegett alkotott egy már a születésénél is erõsen rétegzõdött társadalomban.

Izrael tudatos kreációja volt a Kelet-Európából származó germán zsidók cionista kisebbségének. De már kezdetben is, az állampolgárok többsége arab zsidó volt, olyan távolabbi helyekrõl mint Marokkó, és Jemen. Messze attól, hogy homogén zsidó államot hozzon létre Izrael etnikailag megosztott maradt, európaiakkal a hierarchia csúcsán, akiket az arab zsidók követnek, majd az izraeli arabok, õket pedig azok a palesztinok , akik a megszállt területekrõl ingáznak. Az olcsó munkaerõ és az izraeli állampolgársághoz való emberanyag importjának kényszere csak tovább fokozta a helyzet bonyolultságát, mivelhogy a csak kis mértékben "zsidó" orosz ortodox keresztények, fekete etiópiai zsidók és muszlim arab bevándorlók mind a helyüket próbálják keresni a gyorsan átalakuló helyzetben. A bevándorló arab munkások majdnem legalúlra kerültek, éppencsak az elûzött palesztinok fölé. Ez a migráns munkaerõ új jelentõsége, újabb csavarja a fehér polgár, fekete polgár és nem polgár rétegnek, amely hasonlóságot mutat a társadalom és a munkaerõpiac európai fejlõdésével. Követve az izraeli gazdaság elmúlt néhány évben lezajló összehúzódását, elmozdulást figyelhettünk meg a politikában. Mint pl. 2002 januárjától új munkás nem léphetett be, a hatóságok pedig felállítottak egy tervezett célt havi 1000 munkás kiutasítására. Az izraeli állam így próbálja meg csökkenteni a gazdasági válság hatásait, egy összevont etnikai-társadalmi tisztogatáson keresztül, a nemzeti és társadalmi egység alátámasztásának céljából. Palesztinában és körülötte, a palesztin proletariátus megfojtásának története egyben az iraeli megszállás elleni harc fejlõdésének a története is, az internacionalista osztályperpektíva és osztályharc kiemelkedõ megjelenésétõl a (definíciója alapján burzsoá) nacionalista perspektíva túlsúlyba kerüléséig, hogy a jellemzõ távlat már-már a militáns iszlamizmus felé mozog. Ezt a fejlõdést az izraeli társadalmon és államon belül is táplálták, ahogy ez látható volt az iszlamista csoportoknak történõ fegyveres csempészetnél, és a Palesztin Nemzeti Hatóság erõinek megsemmisítésénél. Izrael állam stratégiája nem csökkenthetõ le szimpla szándékra vagy egy egyedüli egyszerû magyarázatra. A gazdasági, politikai, ideológiai tényezõknek mind megvannak a szerepei. Az izraeli társadalmon belül fontos elsõbbsége van a területvédelemnek, a nemzeti egységnek és a nyugati hatalmak (különösen az USA) támogatásának.

Egy osztály perspektivikus irányúltságú palesztinai harcnak megvan a lehetõsége, hogy lerombolja a nemzeti egységet és ahelyett határok felett egyesíti a proletárokat. Egy ilyen harc fenyegetést jelent, mind az izraeli területi integritásra, mind a nemzeti egységre.

Másképp a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) régen megállapított céljai az elkülönülõ demokratikus államról, Palesztina egész területén komoly kockázatot jelentett az uralkodó izraeli érdekeknek. A PFSZ ragaszkodása egy ilyenfajta vízióhoz aláásta Izrael nyugati támogatottságát, és aztán leleplezte Izraelt, mint egy despotikus apartheid államot, és ahogy gyakran elõadták, nem mint az európai szociáldemokrácia kis kihelyezett darabkáját. Az izraeli válasz mindig a PFSZ terroroistának való megbélyegzése volt, alapvetõen kijelentve, hogy a PFSZ nem úgy értette, ahogy mondta. De az ilyenfajta stratégia gyengének bizonyult, különösen az USA és az európai hatalmak közötti versengés esetében. A Hamasz reklámozása az izraeli állam által így teljes értelmet nyer. Lehetne annál jobb ellenség, mint egy olyan gyilkos, antiszemita, nyugat ellenes mozgalom, mint a politikai iszlám? Az iszlámisták ezután ugyanazt a szerepet játszák el az izraeli állam számára, mint amit a cionizmus és az USA imperializmusa játszik a muszlim államoknak. Ezért az iszlamizmus és a cionizmus közötti Szent Szövetség, mindegyik polarizálva saját és ellensége társadalmát, és ezzel egy meta-nacionalista konfliktust eredményez, zsidó/keresztény/nyugati szemben az iszlám arabbal.

A palesztinai proletariátus veresége így három tengely mentén haladt elõre. Elõször is a legelõrehaladottabb elemek tízezreinek elpusztításával, másodszor a proletariátus, mint bérmunkaerõ korábbi Palesztina zónájában való megszûntetésével, és harmadszorra az elsõsorban a nacionalista és azután az iszlamista ideológia hegemóniáján keresztül. Ez a jelenlegi szituáció, de ez nem zárja ki az újjáéledést. A legközvetlenebb remény a palesztin diaszpórában van,beleértve egy magas szinten lévõ internacionalista munkásosztályt elszóródva a Közel-Keleten és másutt. A palesztin régión belül is megvan a lehetõsége annak, hogy a kizárt proletárokat újra integrálják a bérmunkába, ami a mozgalom proletár alapon történõ újrafejlõdésének lehetõségét foglalja magába, ahogy a munkások újra felfedezik a hatalmukat és érdekeiket, és maguk körül újra centralizálják a társadalmi mozgalmat. Az osztályharc mind a palesztin, mind az izraeli társadalmon belül a nacionalizmusok széles körû megkülönböztetésével való eltemetése, azt jelenti, hogy "Nincs más haború csak az osztályharc!", ezeknek a független osztályakcióknak perspektívája a konfliktus aláaknázására úgy látszik a jelen szituációban kevésbé jelentõsek. Addig is az egyetlen háború, mely lehetséges az a nemzeti háború.

Mindazonáltal a proletariátus saját érdekeiért való cselekvésének hiánya nem jelenti azt, hogy semmi pozitív nem történhet. Az izraeli katonák és tartalékosok kicsi, de jelentõs kisebbségének a legújabb megszállásban való részvételének a megtagadása fontos törés az izraeli nemzeti egységben.

Ebben a kontextusban nyilvánvaló, hogy az öngyilkos bombamerényletek, amelyek csak alátámasztani tudják az izraeli nemzeti egységet és tompítani az izraeli agresszióval szembeni nemzetközi ellenállást, legalább annyira ellenforradalmiak, mint amennyire ember ellenesek. Másik fejlõdés a nyugati országokból érkezõ nemzetközi megfigyelõk beavatkozása, akik különbözõ politikai perspektíváktól vezérelve az izraeli hadsereg és célpontjuk közé helyezik magukat, ez az emberi szolidaritás személyes megnyilvánulása.

A jelenlegi gazdasági és politikai fejlõdés a palesztin területeken jelentõs hasonlatosságokat mutatnak az afganisztánival, és a politikai iszlám fejlõdése mindkét területen ennek kifejezõdése, és nem oka. A lassulás a globális tõkefelhalmozásban és a koncentráció felgyorsulása a régi kapitalista fõközpontjában, a produktív tõke kivonását jelentik ezekrõl a problémás területekrõl. Egy olyan világban, ahol a termékeny és profit képes befektetések nehezebben jönnek, kevésbé kockázatos helyek is vannak, hogy multimilliárd dolláros mikrochip üzemet építsenek, sõt a már ott létezõ termelõ tõke más eszközökkel való elpusztítása néhány esetben normális piaci magatartásnak minõsülhet.

A munkaerõ termelékenységének folyamatos fejlõdése azt jelenti, hogy a legtermékenyebb, legprofitképesebb tõkék a legnagyobbak és a legmodernebbek- és a legdrágábbak. A kapitalista gazdaságnak, legyen akár helyi, nemzeti , regionális vagy globális, jellemzõje a kiterjedés összehúzódás körforgása, amíg a fellendülés és csõd, egy szektor esetében rövid ideig tart, addig a felhalmozás körforgása globális szinten hosszú ideig. Egy lefelé ívelõ idõszakban, amelyben most vagyunk,a tõkefelhalmozás folytatódása ellenére, a gazdaság ontja a szükségtelen kapacitást és elbocsátja a szükségtelen munkásokat. Így, láthattuk az elmúlt években hogyan alakult át a kaliforniai Szilikon Völgy egy úgynevezett új gazdasági csodából összeomlások színterévé. E mentén láthattuk az autóipar kapacitásának drámai csökkenését és tömeges leépítéseket a légi közlekedésben. USA és Európa, mint a legmodernebb gazdasággal rendelkezõk érezik a szorongató helyzetet, az olyan helyeken lévõ gazdaságoknak, mint az afganisztáni és a palesztin területeknek reményük sem lehet arra, hogy a modern gazdaság felépítéséhez olyannyira szükséges befektetéseket magukhoz vonzzák. Ebben a szituációban a politikai iszlám a kereskedelemre és bérlésre való törekvéssel, a termeléssel "valódi" alternatívát nyújt. Valódi abban az értelemben, hogy a politikai iszlám képviseli a megvalósulását annak, hogy ezek a társadalmak gazdaságilag nem képesek megkérdõjelezni a globális kapitalista hatalmak dominanciáját. Valaha Mohammed idejében a kereskedelmi tõke jelentette a gazdaság csúcsát és uralta a termelést. A modern idõkben a termelés az, ami a kereskedelmet uralja. A globális kapitalista társadalmon belül mindkét fejlõdésnek vagy ez alól való felszabadulás lehetõségének bármilyen perspekívájának hiányát a politikai iszlám képviseli.

Valamikor a Közel-Keleten az 50-es években a szocializmus mind a munkásosztály felszabadításáért, vagy még gyakrabban az ellenkezõjéért, egy nemzeti fejlõdésért az államilag igazgatott gazdaságon keresztül állt ki, mindkét tendencia a tõke terjeszkedésének a valóságához volt bilincselve. A modern idõben a munkásosztály visszavonulása és a nemzeti tõke fejlesztési terveinek meghátrálása a kapitalizmus összehúzódásának kifejezõdései. Az iszlamizmus, a hiány miatt kitölti a vákumot, mert minden pozitív fejlõdést megakadályoz. Mintahogy az USA és Európa a világ problémáinak középpontjában vannak (mert a tõkés felhalmozás középpontjában állnak), úgy az iszlamizmus szintén fontos terepe bármilyen potenciális megoldásnak. Az olyan terrorista támadások, mint az iker Tornyok elleni, bizonyos szintig (tulajdonképpen nem nagyon) megroppanthatják a gazdaságot, de a lényeg az átalakulás, ami túlmegy a jelenlegi társadalmon. A tõke és állama elleni harc sokkal nyíltabbnak tûnik a szegényebb országokban, és gyakoribbak a fegyveres felkelések is. Mégha egy harc, amely átalakítja a globális társadalmat sokkal valószínûbb, hogy az alulfejlett országokban fog elindulni (vagy már el is indult), csak azután lehet sikeres, hogy végül visszhangzik és átmossa a legfejlettebb országokat is. Nincs miért tagadjuk, hogy Európában és az USA-ban az elmúlt évtizedekben a proletariátus relatív legyõzését láthattuk. A tömeges elbocsájtások és a bezárások egész iparágakban, a Kollektivizmus minden formája elleni ideológiai támadással együtt van napirenden. Az elmúlt években láthattunk egy kis újjáéledést a munkások harcában, a radikális szocio-politikai mozgalmak szimultán fejlõdésével együtt, ezeket a proletariátus újra megfogalmazásának kifejezõdéseként tekinthetjük a kapitalista újra struktúláródásra válaszképpen. De ez az újra fogalmazás gyenge és tele van ellentmondásokkal. A jelen szituáció nem túl sok reményt tartogat, a palesztin helyzet megoldására akár régión belül, akár kívül, megoldást a kapitalista társadalmon belül, és azon túl sem. Az emberi reagálások, hogy izraeliek megtagadták a harcot, a nemzetközi szolidaritási delegációk, a menekültek támogatása, túlmennek ezen, a tõkének alárendelt világon. De ehhez a proletariátus újrafelépítéséhez lesz szükség, hogy mint harcoló osztály öntudatára ébredve, ezt a társadalmat visszavonhatatlanul a társadalmi emberiség felé tolja, amelyben minden állam és minden nemzet halványuló emlék.

Irva, néhány ember által, akik találkoztak és vitatkoztak a "Nincs más háború csak az osztályháború " keretében.

Hungarian translation of 'Preliminary notes on the situation in Palestine and further abroad'. Taken from the No War But The Class War website.

Posted By

Spassmaschine
Aug 23 2009 01:56

Tags

Share

Attached files